Párkapcsolati szakítás

A párkapcsolati szakítást három részre bontanám egyrészt maga a szakítás, válás érzelmeinek feldolgozása. Másrészről, ha van közös gyermek, akkor az Ő láthatásának, ellátásának megállapodása, illetve a közös anyagi javak megosztásának kialakítása. Harmadrészt az új élet, új szemlélet kialakítása.

  • Mai kor jellegzetessége a csökkenő házasságkötések száma, ellentétben az egyre emelkedő válások számával. Az élettársi viszonyok kerültek előtérbe. Bár hivatalosan nem köteleződnek el, de a kapcsolódásuk, az életvitelük megegyezik a házasokéval. Ezért amikor szakításra kerül sor, bár bizonyos szinten könnyedebbnek tekintjük, de érzelmi és anyagi téren ezen nem változtat semmit. Első számú feladat túlélni a lélekszorító szakítást. Mindegyik felet megviseli, de általában ez a kiszolgáltatottabb félen erőteljesebben jelenik meg. A nagy szakítás első néhány napjában zombi üzemmódban ragadsz, nem tudsz enni, aludni, és nem tudsz munkahelyen működni. Olyan érzés, mint a halál, mintha beléd ütöttek volna, és nem tudod felfogni, hogy leszel képes új életet kezdeni. Az életed, terveid megsemmisültek, tele vagy kérdésekkel. Amint a megosztottság sokkja elmúlik, a harag, a szomorúság és a negatív gondolkodás ural téged. Miért ért véget a kapcsolat? Hogyan fogom ezt átvészelni? Miért velem történik? Találok még valaha szerelmet?                                                                                                                                                                              
  • A válás, szakítás persze nem egy szó kimondása és nem lehet egy „váljunk el” típusú megoldással elrendezni. Ahogy idővel építettük kapcsolatunkat, úgy érdemes időt szánni a szakításra is, mert ennek a hatása is évtizedekre kihat az életünkre. Nem csak a jelent, hanem a jövőt is érdemes végig gondolni, minden szempontjából, tehát a jövőbeli élet megvalósulásával is foglalkozunk. A konzultáció során figyelünk arra, hogy mindkét fél számára is jó, élhető megoldást dolgozzunk ki. Legyen mindkettőnek saját ideje, ha van  gyerekek tudjon mellett a munkájára, saját magára és a majdani új párkapcsolatára koncentrálni. Segíthetek abban, hogy tanuljatok a kapcsolatokból, tudatosítjuk a kiváltó okokat, amelyek ide vezettek. Egyrészt mert szükséges az érzelmek feldolgozásához, másrészt pedig, hogy a tapasztalások megértéséből képesek legyetek egy minőségibb kapcsolat létrehozására, harmadrészt pedig milyen mintát adtok át a gyermek részére. Támogatlak, hogy a szakításon tovább lendülj, alkalmazd azokat a készségeket, amelyek egész életed legörömtelibb kapcsolatának megteremtéséhez szükségesek. Az új célok kialakítása által, az új harmonikus életed elérése, megteremtése.                                                                                                                                                                  
  • Hiszek abban, hogy a legtöbb kapcsolat megmenthető lenne, de nem kérnek a párok időben segítséget, sokszor már csak akkor, amikor menthetetlen. A szakítási, válási konzultáció akkor működhet, ha megfogalmazódott a gondolat, hogy külön utakon folytatják tovább életüket, azonban szeretnének megállapodni, és a feleknek célja  a kulturált, békés szétválás. A konzultáció célja ebben az esetben már nem a kapcsolat megmentése, hanem a minél fájdalom mentesebb szétválás. Szükség esetén a vagyoni javak szétosztása, a közös gyerekek életének és nevelésének biztosítása, közös megegyezés kialakítása. Mivel a közös gyermek felnevelése hosszú távú együttműködést kíván a szülőktől, így mindkét fél érdekeit az szolgálja, ha élhető, kommunikáció képes viszony alakul ki a szülők között. A konfliktus elharapózása megelőzhető, vagy feloldható a válási konzultáció segítségével.                                                                                                                                                             A konzultáció az érzelmek, veszteségek feldolgozását elősegíti, tanácsot ad a továbblépéshez. A szakítás menete gyorsabbá, hatékonyabbá válik. A konzultáción született egyeztetés lehetővé teszi, hogy a bírósági eljárás, kiskorú gyermek esetén, két alkalom alatt elválaszthatja a bíróság a feleket. A közös megoldás kialakításával mindkét fél érdekei érvényesülnek, a felek tekintetében pártatlan, azonban a gyermek érdekeit minden esetben szem előtt tartva. Ezek által tudnak a felek stabil alapokat fektetik le a hosszú távú együttműködésnek közös gyermekük felneveléséhez. A közös megállapodást a felek szívesebben tartják be, mint a külső döntés által rájuk kényszerített megoldást.                                                                                        Az egyességet nem ügyvédek és bírók, hanem ti határozhatják meg, minden az igényeiteknek megfelelően történik. Mint konzulens mindkét felet támogatom és érdekeit képviselem, hogy mindenki elégedett legyen.      Ha a válás nem háború, akkor vesztes sincs, mindkét fél elégedetten és méltósággal állhat fel az asztaltól. Így az elválás a család legsérülékenyebb tagjait, a gyerekeket sem kínozza feleslegesen, hiszen számukra az a legfontosabb, hogy nevelésükben a szüleik a válásuk után is együttműködjenek.  A konzultációban szinte mindig kizárólag közös szülői gyermekfelügyeletről születik megállapodás. A gyermek érdekeit nézve, hogy minél kiegyensúlyozottabban találkozzon mindkét szülőjével úgy, hogy mindkettővel mindenféle élethelyzetet megélhessen, tehát a hétvégék és az ünnepek mellett munkanapokat is töltsenek együtt.                  Amennyiben egyik szülő időben nagyobb arányban látja el a gyermekekről való gondoskodást, úgy a másik tartásdíjjal vesz részt inkább ebben. Ehhez először a gyermekek költségeit közösen meghatározzuk. Közösen mérjük fel a gyermekek lakhatásának, élelmezésének ruházkodásának, iskoláztatásának, stb. költségeit, nagyon fontos, hogy egyformán lássák, egyformán befolyásolhassák és egyformán elfogadják a szülők ezeket. S csak utána állapodunk meg a költségviselés arányáról, s ezen belül az egyik fél által fizetendő tartásdíjról. Azt is rögzítjük, hogy rendszeresen felülvizsgálja a két szülő ezt a kérdést, hiszen a gyerekek élethelyzete többször is változik az önálló életkezdetükig.  A legfontosabb a gyermek ügyei feletti békés kommunikáció. A haragban, feszültségben távolodó pároktól valójában meglehetősen irreális elvárás, hogy racionális döntéseket hozzanak magukra és a gyermekekre vonatkozóan. Konzulensként ez is feladatunk, hogy a feszültséget csökkentsük és közben keressük azokat a pontokat, amelyben feltétlen döntéseket kell hozni. Az indulat, a harag csökkenése közelebb visz a racionális döntések meghozatalához. Az eldöntendő kérdéseket részekre bontjuk és egymástól lehetőség szerint szétválasztjuk. Ezzel megindul az eredményes döntési folyamat, ami a felek számára is megadja a szükséges megerősítést: igen, meg tudunk egyezni! Pár kérdés lezárása után már mindketten tapasztalják, hogy a másikkal lehet beszélni, hogy a másik is engedett, hogy a másiknak is érvei vannak, hogy a másik is racionálisan viselkedik, így elkezd a bizalom is erősödni, hogy meg fogunk tudni egyezni és fogjuk tudni majd működtetni, ami igazán fontos szempont! A legtöbb esetben a szakítás, válás vagyonmegosztással is jár, ez pedig újabb vitás pontokat hoz be a válás folyamatába. A válópereknek már nem része a vitatott vagyonmegosztás, külön vagyoni pert kell indítania az egyik félnek. Én nagyon javaslom, hogy a konzultáció során szülessen meg a vagyon megosztásáról szóló megállapodás is. Tapasztalatunk szerint az esetek nagy részében a két fél át tudja tekinteni és el tudja osztani kölcsönös megelégedésre a vagyont. Ezt a konzultáció megállapodásban is rögzítjük, ezután csak annyiban kell egy közös ügyvédhez fordulni, amennyiben valamely vagyonelem állami nyilvántartásához pl.: ingatlanátírás, a módosító dokumentum elkészítését csak ügyvéd végezheti. Ennek nyomán pedig a bíróságot, a vagyoni pert többet már meg sem kell említeni.                                                                                                                                                                                                                         Ne feledd, amikor teszel önmagadért, nem érsz rá sajnálni magad, életedet. Ha készen állsz a boldogabb életed jelen és jövőjéhez szükséges készségek megvalósítására, keress bátran.          

Szeretettel várlak

Tedd meg az első lépést, a pozitív változás érdekében! Bármilyen kérdésed merült fel, kérlek fordulj hozzám bizalommal.

   

Elérhetőség: 2484 Gárdony, Esze Tamás u.26.                                                                                            Email: [email protected]                                                                                                      www.szeretematrix.hu